Kovács Margit Anita | 2012. január 21. 22:04 | megtekintve: 81
Szavak, amelyek nem csak papírba ivódtak a tintával, hanem minden magyar ember szívébe vésődtek, s vele együtt gördül ajkunkra az emlékezés.Szatmárcseke, 1823. január 22: Kölcsey Ferenc író, közéleti szónok, a kritikai irodalom klasszikusa befejezi Hymnus című költeményét. Gondolatai imára kulcsolták a reformkorban a térdeplő nemzet kezét: „Bal sors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!”
Népünket rabságából hite szabadíthatja ki, árváink könnyeit Isten törölheti le arcukról, egyedül Ő vezetheti csatáinkat győzelemre. A mű azonban csak 1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság Alkotmányába. A hivatalos elfogadás óta a Himnusz születésnapján ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az Erkel Ferenc által megzenésített alkotás felcsendülésével találkozik múlt és jelen.
A küzdelmek összekötnek bennünket őseinkkel, akik vérüket ontották a szabadság zászlajáért, hogy büszkén, vigyék azt az összetartozás, haladás, fejlődés útjain. Most a mi kezünkben van a lobogó és Isten védőkarjában megpihenve bizakodva néz hazánk a jövő felé.
