DRHE OKTATÓRÁDIÓ
NAPONTA 8-TÓL 12-IG

A fiatalok uralják a világhálót

Egy friss tanulmány szerint a tizenévesek járnak élen az új technológiák, eszközök – ezen belül is az internet – befogadásában és alkalmazásában, és ők vezetik be a társadalmat a digitális korba. Hogy ez mennyire így van, arra legjobb példa, ha megfigyelitek közvetlen környezeteteket. A közösségi oldalak kirobbanó sikere, a hagyományos médiumok háttérbe szorulása, mind azt bizonyítja: jó lesz odafigyelni a fiatalok megváltozott szokásaira és igényeire a média oktatásban is. A Kölcsey Stúdió már az ezredforduló környékén fókuszált erre a területre. Sorban szerveztük, tartottuk azokat a találkozókat (e-Reformatika majd Kálvin Kamera fesztivál), amelyeken fiatalok dolgoztak a digitális technológiával.

Akkor még újdonság volt ilyen fesztiválokat tartani, ma már nem az. Nekünk is más terveink vannak az újmédiával kapcsolatban. Mindenesetre összegyűjtöttem néhány mozit abból az időszakból, amelyek még ma is megállják a helyüket. Készítőik közül sokan - és talán ez a legfontosabb - diplomázás után a szakmában dogoznak. Az innováció ereje, a tehetség gondozás szükségessége vitathatatlan. Azért, hogy a fiatalok ne csak uralják, hanem gondozzák is a világhálót. A filmek 2005-ben készültek.










» Istentisztelet

  • 2012. május 12.

    Nagytemplomi alkalom 05.13.

    Alapige:   „ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne... » tovább

  • » Istentisztelet archívum

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Turzai Nóra: Várakozás Turzai Nóra: Várakozás   » archívum

» Ige

  • Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. (Mk 16,19-20) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. május 18.

    Kollégiumi diáktalálkozó

    A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre az idei kollégiumi diáktalálkozóját május 19-én tartja. » tovább

  • 2012. május 18.

    Alkotásokat várnak

    A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a Szeretethídhoz kapcsolódóan fotópályázatot valamint gyermekrajzpályázatot hirdetett. » tovább

  • 2012. május 15.

    Monarchiai vasút

    Ismét lehet közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Nagyvárad között. » tovább

  • 2012. május 13.

    Szépül

    A Bajcsy-Zsilinszky utca Kossuth tér felőli részen körülbelül 80 méteres szakaszon sétálóövezet épül. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. május 17.

    Szeretethíd

    A Magyar Református Szeretetszolgálat a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe vár mindenkit május 19-én, 9–16 óra között a Szeretethíd elnevezésű programra. » tovább

  • 2012. május 15.

    Száműzött történetek

    Oláh Jánossal, a novelláskötet szerzőjével dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő, főiskolai docens beszélget május 23-án a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Péterfia utcai épületében. » tovább

  • 2012. május 15.

    Debrecen egykoron

    Emlékképek a Millennium Debrecenéről címmel Fodor Éva művészettörténész tart képbemutatóval egybekötött előadást a Méliusz Központ földszinti előadótermében május 17-én, 16:30-tól. » tovább

  • 2012. május 14.

    Egy nő a nőkről - mindenkinek

    Szalai Kata festőművész Mintamondatok című kiállítása nyílik május 18-án a Műterem Galériában. A kiállítást megnyitja Szoboszlai Lilla. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

» Aforizma

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!