Keczán E. Mariann | 2011. szeptember 23. 11:36 | megtekintve: 414
Vajon mit gondol a házasságról a rohanó világban, megfeleléskényszerrel küzdő társadalomban élő ifjúság?„Száz-százhúsz évvel ezelőtt a házasságok átlagos hossza hét év volt – akárcsak manapság. Akkor azért, mert korán meghaltak az emberek, ma azért, mert el lehet válni." A Lícium Médiaportál aktuális témát feszegető írása Feldmár András pszichológus mondatait idézve igyekszik választ adni arra, milyen is a házasság a mai nők szemével nézve.
„Én sohasem fogok megházasodni!” Ez az ígéretnek tűnő életérzés ott van a villamoson, miközben kapaszkodsz, és óhatatlanul más bizalmas beszélgetését hallod; két barát között, akik melléd állnak a megállóban, és tapasztalataikat osztják meg egymással; utcán, ahogyan elsuhansz két idegen mellett, és szófoszlányaik figyelmed rabjaivá válnak. Vajon mit gondol a házasságról egy középiskolába, főiskolára járó lány, és mit az, aki már régóta a munka világában dolgozik? Vajon véleményeik között van-e különbség?
Interjúalanyaim a 17 éves Anikó, aki közgazdasági szakközépiskolába jár, Böbe, aki 24 éves, végezett főiskolás, és a 29 éves Sziszi, aki játékbolti eladóként megannyi egész és csonka családdal találkozott az évek folyamán.
Mit jelent számodra ez a fogalom – házasság –? Pozitív vagy negatív attitűdöt kapcsolnál-e hozzá?
Anikó (17): Számomra ez a fogalom biztonságérzetet nyújt, mind érzelmileg (hiszen egy életre összekapcsoltuk egymást), mind anyagilag (mindenünk közös). A kérdés, vajon meddig? Mi van, ha egyszer már nem fogom, nem tudom szeretni őt? Kétségeim vannak a házassággal kapcsolatosan, hiszen egy szerelem sem tart örökké, mint ahogy minden jó sem.
Böbe (24): Házasság… fehér ruha, elköteleződés, összekapcsolódás, véglegesség, eltunyulás, türelmetlenség… Mivel nem sok jó példát láttam a környezetemben sikeres házaséletre, csupa negatívum ugrik be. Sokáig én is úgy gondoltam, sosem megyek férjhez… azóta nem vagyok ennyire radikális, ám mindenképpen egy hosszabb együttélést (minimum öt év) követően vágnék csak bele. Csak egyszer akarok férjhez menni; szerelemben, majd szeretetben élni és együtt megöregedni. Ez talán túl romantikus elképzelés… Egyébként a történelemtanárnőnk érettségi után így búcsúzott: „Lányok, sose menjetek férjhez!” Neki nem jött össze.
Sziszi (29): Nekem a házasság két ember közötti elkötelezettség, amelyet gyűrűvel pecsételnek meg. A klasszikus "jóban-rosszban, míg halál el nem választ!" elvet hiszem. Pozitív érzéseket kapcsolok hozzá.
Milyen az ideális házasság?
Anikó: Egy ideális házasságban a tagok egyenlők, nincsenek élesen elválasztva a szerepek a mindennapi problémák megoldásában (főzés, takarítás, gyereknevelés, anyagiak megszerzése). Főzzön az, aki éppen otthon van, és takarítson az, aki éppen ráér. Egy ideális házasságban mindig szakítani kell időt a párunkra. Nem szabad elfelejteni még 20 év után sem azt, miért pont vele kötöttem össze az életemet. Talán a legfontosabb, hogy sok idő elteltével is adjunk magunkra, tiszteljük meg ezzel magunkat és párunkat is. A férfi ne essen abba a hibába, hogy elkényelmesedik, és a kedves szavakat elfelejti, ugyanez fordítva is igaz. Ne takarózzunk azzal a mondással: ”jól van ez így. ”
Böbe: Amikor évekkel később is szeretettel nézel a másikra, veszekedtek néha, de csak azért, hogy utána kibékülhessetek, tiszteled a másik személyiségét, hobbiját, munkáját, egyenlően osztoztok a házimunkán, igénylitek egymás társaságát.
Sziszi: Az ideális házasság számomra az, amikor két ember szereti, tiszteli egymást. A problémákat együtt próbálják megoldani, számíthatnak egymásra. A párom a barátom is egyben. Tudják egymásnak egy hibás döntés után mondani, hogy „sajnálom, bocsánat”. Az egyik legfontosabb dolog a házasságban az őszinteség, mert ha ez már nincs meg két ember között, akkor nincs miről beszélni.
Kötöttséget jelentene számodra vagy inkább biztonságot?
Anikó: A kötöttségek súlya elnyomja a házasság által nyújtott biztonságot. A közös élettel - talán nem szerencsés így fogalmazni-, de jönnek a bajok is. Költözés, ház keresés, adósságok, gyereknevelés, munka, család eltartása. Csoda, ha jut idő egyáltalán arra, ami egykor összehozott minket, a szerelemre.
Böbe: Most kötöttséget. De ha szerelmes lennék, biztonságot jelentene. Bár azon sokat kellene együtt dolgoznunk, hogy újra hinni tudjak benne. „Csak” a megfelelő társ kell hozzá.
Sziszi: A házasság számomra egyszerre jelent kötöttséget és biztonságot. Kötöttség, mert a házasság egy "szerződés", amely szabályokhoz kötött. Ezeket a szabályokat néha úgy alakítja az élet,hogy körülményes betartani. De biztonságot is nyújt, mert tudom, vár valaki esténként haza és szeret, hiszen ő a másik felem.
El tudnád képzelni, hogy valaki mellett akár 40 évet is leéljél?
Anikó: Nem, egyáltalán nem tudom elképzelni azt, hogy egyetlen egy férfival éljem le az életemet. Azért van ez, mert túlságosan szabad szellem vagyok, nem akarok egy helyben maradni, egy utat választani. Nem akarom azt, hogy évekkel később már csak a gyerekek vagy a szeretet kössön össze. Persze nem zárom ki, hogy egyszer talán pont olyan férfit találok, akiért 40 év házasság után is rajongani fogok.
Böbe: Hiszem is, meg nem is. Filmes klisék jutnak eszembe, amelyekben az emberek együtt öregszenek, majd halnak meg. Persze a való életben is van ilyen, de benne kellene élnem, hogy elhihessem: én és a párom is képesek vagyunk erre. Bár a kishitűség még nem vezetett jóra, úgyhogy erre visszatérünk negyven év elteltével.
Sziszi: El tudom képzelni, hogy valakivel ennyi időt együtt töltsek.
Manapság minden második házasság válással végződik. Mi lehet ennek az oka?
Anikó: Nehéz az anyagi és érzelmi biztonság megteremtése. Ahogy jönnek a bajok, egyre több veszekedés lehet a megoldási javaslatokból. Ezek a veszekedések nyomot hagyhatnak, és másnál keresünk vigaszt. Az egykori szenvedélyt felváltja munka, a feladatok az unalom. Megbeszélni talán már késő, vagy nem érdemes. Úgy döntünk, hogy mi ennél jobbat érdemlünk, és egyetlen lehetőséget a szétválásban látjuk.
Böbe: Szerintem ennek az oka a tisztelet és a türelem hiánya. Nem beszélik meg a problémákat, hanem inkább beadják a válókeresetet. De az is igaz, hogy ez már egy más generáció: régen szégyen volt elválni, manapság pedig bevett szokás. Ez valahol nagyon szomorú dolog.
Sziszi: A váláshoz sok tényező hozzá járulhat. Mai világunkban "gyorsan"élünk. Elrohanunk a pillanatok, és egymás mellett. Elhidegülünk a másiktól, és már csak azt vesszük észre, hogy más társágában jobban érezzük magunkat. A másik tényező a sok közül az, hogy az idő múlásával minden ember személyisége, gondolkodása változáson megy keresztül, és rádöbben az egyik nap, hogy nem az az ember áll előtte, akibe beleszeretett. Az egyik fő problémának a stresszt tartom.
