Faragó Melinda | 2012. január 23. 15:14 | megtekintve: 117
Egy napon születtünk, de ő idén január 2-án már a 100. életévét töltötte. Ma még tiszteletreméltóbb, ha valaki ilyen szép kort elér.Megélve viharokat és napsütést, túl gazdagságon és szegénységen, a mai napig hordozza a régmúlt értékeit. A berettyóújfalui Róza néni boldognak vallja magát, sürög-forog a ház körül, és szellemi frissességét azzal tartja fenn, hogy verseket mond. Olyan verseket, amelyeket csaknem kilencven éve tanult meg.
Hogy van, s milyen érzés, hogy a századik életévét tölti?
Természetesen jó érzés, és köszönöm szépen, jól vagyok. Tényleg nagyon ritka, hogy valaki ilyen szép kort megél. Nem olyan vagyok már, mint fiatal koromban, de legalább próbálok „jelen” lenni most is – hallok, értek, és amire tudok, felelek is.
Róza néninek milyen volt a fiatalkora, amikor még nem volt televízió, internet, mobiltelefon?
Talán még sokkal jobban eltöltöttük az időt. Együtt voltunk. Mulattam én is, mint mindenki más velem egykorú... Szólt a zene, táncoltunk, énekeltünk, sokat verseltem is, szerették hallgatni. Nos, igen, azok voltak a szép évek.
Mit gondol a mai fiatalokról?
Mit is mondjak? Számomra egész tűrhetők... Sok múlik a neveltetésen, a családon. Sajnos, kevés igaz emberi érték maradt ebben a világban, vagy más vált fontosabbá, s ki tudja, mi jön még. Sok fiatallal már nem is igazán találkozom, de az én unokáim nagyon rendesek. Ahogy tudnak és ráérnek, jönnek hozzám; ez olyan jó nekem!
Hogyan tölti el egy napját?
A család körében. Beszélgetünk, sétálgatok. Mikor hogy telik a kedvem. Szeretek az udvaron is lenni, tenni valamit, mert szeretném így fenntartani magam, bár tudom jól, hogy megöregedtem… Észre se vettem, hogy elteltek az évek.
Talán általánosnak tűnhet a kérdés, de mit gondol: mi a hosszú élet titka, s mi a Róza néni szép koráé?
Én azt mondom: a munka a friss levegőn. Hozzáteszem: sose tudtam ölbe tett kézzel ülni. A munka nemesít, én is mindig tettem-vettem, jobban eltelt az idő. Nem sajnálom az éveket, minden jól volt, ahogy volt. Sokat dolgoztam.
Rádöbbentem én is, hogy vannak 15 évre visszamenő emlékeim, gondolom, a néninek
mennyi lehet…
Bizony ez így van. Sokat meg- és túléltem, de hidd el, hamar elment! Volt benne jó is, rosszabb is, de akkor is szép volt. Többször van jókedvem, akkor emlékezek, verselek, amikor meg beteg vagyok, kevésbé járkálgatok. Most boldog vagyok.
*
A beszélgetés végén Róza néni áldó verssel bocsátott utamra:
„Elmúltak az ifjú évek,
reszketnek a karok, térdek.
Kérdem gyenge, rezgő szóval:
ki küzd értem a habokkal?
Jár valaki a tengeren,
te vagy Uram, én Mesterem!
Hadd megfogni a mentő kezet,
ez áld, véd és üdvre vezet!”
reszketnek a karok, térdek.
Kérdem gyenge, rezgő szóval:
ki küzd értem a habokkal?
Jár valaki a tengeren,
te vagy Uram, én Mesterem!
Hadd megfogni a mentő kezet,
ez áld, véd és üdvre vezet!”
