Kovács Margit Anita | 2012. február 13. 11:31 | megtekintve: 194
Az Európai Bizottság a HURO-pályázat létrehozásával a változás és az új esélyek útján indította el 2007-ben a Bihor–Hajdú-Bihar Eurorégiót.248 millió euró támogatással lehetőség nyílt a munkaerőpiacok, oktatási intézmények együttműködésére, a kommunikáció, infrastruktúra, környezetvédelem és turizmus fejlesztésére. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) határon átnyúló szövetségéről, a pályázatban betöltött szerepéről oktatási rektorhelyettesünket, Pinczésné dr. Palásthy Ildikót kérdeztem, aki maga is aktív részese volt a közös munkának.
Mikor és milyen célból alakult ki iskolánk és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem között határmenti összefogás?
A HURO-pályázatot 2010-ben adta be az egykori Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola a projektvezető nagyváradi Partium Keresztény Egyetem invitálására. Együttműködési hagyományainkra hivatkozva megkértek minket, hogy a felnőtt és szakképzés területén közösen dolgozzunk a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése, képzési támogatása ügyében.
Hogyan osztotta meg egymás közt a vezető és projektpartner a szakmai munkát?
A projekt nyitókonferenciáját Nagyváradon tartották, a zárókonferenciára, pedig a mi egyetemünkön került sor. A Bihar-, illetve Hajdú-Bihari régióban statisztikai felméréseket, dokumentumelemzéseket végeztünk az adott hátrányos helyzetű korosztályok elhelyezkedési és szakképzési lehetőségeiről. A statisztikai elemzések talaján tanagyagokat dolgoztunk ki. A tananyag fejlesztésében megfeleztük a munkát, azaz 2 oktatási anyag a nagyváradi kollégák, 2 anyag a mi munkatársaink érdeme. A kialakított módszerekhez egy 110 órás tréninget kapcsoltunk. Mind a 4 tananyagot kölcsönösen ki is próbáltuk. A gyakorlatorientált képzéseket Nagyváradon román nyelven, nálunk magyar nyelven valósítottuk meg.
Kik vehették igénybe a pályázati támogatás ingyenes szolgáltatásait?
A pályázat célkitűzései szerint 20–20 személy vett részt a partiumi egyetemen és nálunk is a kompetenciafejlesztő programcsomagban. A hátrányos helyzetű fiatalok szakképzésében jelenleg is dolgozó pedagógusoknak és kollégáknak tudtuk biztosítani az egyedülálló ismereteket. Többek között az Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesületnek, az Abigél Többcélú Intézménynek, az Oktáv Ráció Kft.-nek, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolának és a Gábor Dénes-szakközépiskola tanárainak nyújtottunk új tapasztalatokat. Ezt hívtuk, úgy hogy képzők képzése program.
Sikerült megvalósítani a projekt kitűzött céljait?
Igen, minden indikátorunk teljesült, a létszámadatokat tudtuk hozni, nem maradt ki senki a képzéseinkből, a tananyagunk elérhető a www.huro-cbc.eu weboldalon.
Mit tudhatunk a DRHE újonnan felavatott felnőttképzési központjáról?
A pályázat zárókonferenciáján január 30-án létrehoztuk a Határmenti Felnőttképzési Központot. A Központ tevékenysége mindkét régióra kiterjesztett, ami a továbbiakban is 5 éven keresztül szolgáltatja a tananyagokat, tréningeket, azonban már pályázati támogatás nélkül.
Miből áll felnőtt- és szakképzési fejlesztési tervünk?
Mi nem közvetlenül, direkt módon az érintett fiatalokkal találkozunk, hanem a velük foglalkozó pedagógusokkal. Számukra a saját élményszerzés lehetőségét garantáljuk. A 110 óra úgy épül fel, hogy 30 óra szociális kompetenciafejlesztés, 30 óra önálló tanulási módszerek, szintén 30 óra a pedagógus és felnőttképző andragógus szerepekről szól, végül 20 óra személyiségfejlesztő tréning. Az egyes modulokat külön-külön is tudjuk realizálni.
Miképpen jelentkezhetnek az érdeklődő pedagógusok a tréningekre?
A képzéseket meghirdetjük honlapjainkon, hirdetési és reklámfelületeinken, megfelelő létszám esetén (legalább 10 személy) meg is szervezzük számukra. Akár kihelyezett képzésben is lehet gondolkodni, ily módon az intézményekkel való kapcsolattartás megoldható.
A HURO-pályázat keretei között van-e lehetőségünk a jövőben támogatások elnyeréséhez?
Többször is lehet pályázni és, ha a mi profilunkba beleillik, a fenntartó támogatja, akkor élünk is vele a továbbiakban. A határon túli összefogásokat illetően egyébként az egyetemünk hagyományosan jó kapcsolatot ápol a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemmel, például kihelyezett tagozatára, Kézdivásárhelyre Erasmus ösztöndíjjal juthatnak ki oktatóink, hallgatóink.
*
A HURO-pályázatról és elért eredményeinkről további információk olvashatók:
http://www.huro-cbc.eu/hu/
http://www.drhe.hu/
http://www.kfrtkf.hu/index.php
A képen H. Csongrády Márta fotóművész Kárpátok c. felvétele látható



