Puskás Veronika | 2011. december 11. 12:59 | megtekintve: 233
Vajon milyen lehet magyarként egy olyan országban élni, tanulni, ahol a magyar kisebbségnek számít?Sok magyarországi diák panaszkodik: nincs itthon elég munkalehetőség, mindenki szeretne külföldre menni, a híres Nyugatra, oda, ahol több pénzt lehet keresni, jobb az életszínvonal. De vajon milyen lehet magyarként egy olyan országban élni, tanulni, ahol a magyar kisebbségnek számít? Erről beszélgettem Turányi Tányával, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSz) alelnökével.
Tánya az Ungvári Nemzeti Egyetemen tanul, harmadéves politológia szakos hallgató.
Miért éppen ezt a szakot választottad? Szereted?
A körülmények furcsa alakulása hozta, hogy a politológiát választottam. Viszont ma úgy érzem, jobban nem is alakulhatott volna a felvételim, szeretem ezt a szakot. Itt, Ukrajnában még újnak számít, szóval ez ügyben úttörők is lehetünk. Számomra sok lehetőséget ad ez a szak, hogy ki tudjam fejteni a saját véleményemet. Sok a filozófiai tárgy, és ezt szeretem. S a tanáraink többsége nagyon rugalmas gondolkodásmódú; a politológia dinamikus tudomány, szinte nap mint nap változik az események előrehaladásával, egyszóval: izgalmas.
Jelenleg hány magyar diák tanul Ungváron?
Hajszálpontos adatokat sajnos nem tudok, de körülbelül hétszázan lehetünk.
Milyen lehetőségeitek vannak Kárpátalján?
Lehetőségek? Diákmunkára szinte semmi, ez az egyetemi rendszerbe nem fér bele, mindenkinek kötött órarendje van. Diplomázás után pedig a diákok csak kis százaléka helyezkedik el szakmája szerint. Többnyire ez azért van, mert az állami beosztottaknak kevés a fizetésük. Ezért nem éri meg hivatalban dolgozni, a végzettek inkább magánvállalkozásba kezdenek, persze, azok, akiknek van erre lehetőségük. Ha magyar diák valaki, még ennél is silányabbak az esélyei, mert a többségük nem tudja az ukrán nyelvet. Úgyhogy aki lediplomázik, vagy megy a szülőfalujába, városába valamelyik iskolába tanítani, vagy a kábelgyárba dolgozni. Néhányan Magyarországon próbálnak boldogulni, vagy munkahelyet keresnek, vagy ha elég ügyesek, akkor sikerül bejutniuk PhD-s képzésre. De az én véleményem az, hogy próbáljunk meg elsősorban a saját szülőföldünkön érvényesülni, saját hazánkat gazdagítani.Az egyetemi tanulmányaid mellett a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók
Szövetségének (KMDFKSz) az alelnöki tisztségét töltöd be.
A szervezetnek majdnem 300 tagja van, de természetesen ennél jóval nagyobb az érdekszféránk. Sok olyan érdeklődő is jár a rendezvényeinkre, aki nem tagunk. A szervezet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy színesebbé tegyük az Ungváron tanuló magyar diákság életét. Diáknapokat, sportvetélkedőket, gólyatáborokat, bálokat szervezünk, ezek fontos elemei a diákéletnek. Természetesen a hallgatók tudományos gyarapodását is segítjük: konferenciákat szervezünk, nyári egyetemet, és most fogjuk kiadni első publikációs füzetünket is. Ezenfelül a diákok az irodánkban ingyen használhatják az internetet, nyomtatót stb. Talán nem váltjuk meg a világot, és jobban is végezhetnénk a munkánkat, de egyelőre ennyire telik, és szerintem ennyivel is könnyebb a magyar ajkú diákoknak beilleszkedniük Ungváron.
Jövőképed? Mit szeretnél véghezvinni az életed során?
Céljaim talán kissé gyerekesnek, vagy éppenséggel nagyravágyónak tűnjhetnek, de szeretnék
megmaradni a köztudatban... Persze, valami pozitív tett okán, gyártanom kellene legalább egy
szállóigét... Ezenkívül szeretnék felnevelni egy-két jó embert is, ha Isten is úgy akarja. Ami a jövőbeli szakmámat illeti, az számomra a legfontosabb, hogy tudjak tenni valamit a magyar és az ukrán nemzet barátsága és jó viszonya érdekében. Azt hiszem, ezt a jövő nemzedékével, vagyis a mostani diáksággal való munkám révén tudom a legjobban elérni. Valamint szeretnék egy együttest, amelyikben én lennék az énekes, vagy legalább írni néhány dalt, aminek van értelme és jelentősége.
*
A képeken Földessy Péter festőművész kárpátaljai ihletésű akvarelljei.
