Puskás Veronika | 2012. február 15. 12:01 | megtekintve: 194
Befejeződött a Debreceni Református Kollégium Múzeumának felújítása.
Az Új Széchenyi Terv pályázatán közel 400 millió forintot nyert a Debreceni Református Kollégium az Európai Unió támogatása által. A projekt célja a kollégium turisztikai szolgáltatásainak látogatóbarát fejlesztése és gondoskodás közkincseinek értékmegőrző hozzáférhetőségéről.
A Kollégium felújítására összesen 440 millió forintra volt szükség, ebből a tíz százalékos önerőt a Tiszántúli Református Egyházkerület adta. A pályázat által nem csak a Kollégium Múzeuma került felújításra, ugyanis az épület földszintjén új, korszerű és reprezentatív látogatóközpontot alakítottak ki, kávézóval, emléktárgybolttal és szociális helyiségekkel, valamint megszépült a kulturális eseményeknek otthont adó belső udvar is. Bár a tervezett fejlesztések befejeződtek, 2013-ra a Kollégium 475. évfordulójára szeretnék a teljes épületet is felújítani, mely előreláthatóan 3 milliárd forintba fog kerülni – közölte dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Kollégium Igazgatóságának elnöke szerint, az újításoknak köszönhetően az évi 20 ezer látogatót akár 50 ezerre is növelhetik. Ezáltal fontosnak tartják, hogy ne csak az egészséges, járóképes látogatókra gondoljanak. Ennek érdekében külső lift épült az udvar felőli oldalon, így akadály-mentesítve az épületet. A növekvő idegenforgalomra számítva – több évtized után – újra megnyitják a Darabos utca felőli főbejáratot is.
A Kollégium számára a legértékesebb műtárgy maga az épület, az itt tanult embereknek, s a történelem folyamán itt játszódó eseményeknek köszönhetően – hangsúlyozta dr. Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium gyűjteményi igazgatója. Egy múzeum arra is alkalmas, hogy az adott közösség megmutassa önmagát, ezért fontosnak tartják, hogy minél szélesebb közönségnek, szórakoztató formában tudják bemutatni a kultúrát.
A március 1-jétől megtekinthető új látogatóközpontban és kiállítótérben információs pontokat helyeztek el, ahol a kiállításokról és az egyházkerület látványosságairól tájékozódhatnak a látogatók. Az új kiállítótérben a „kálvinista Róma" címmel állandó tárlat nyílt, ahol csodaszép, múltat idéző tárgyak fogadják az érdeklődőket. Az iskolatörténeti kiállítás termeiben tervezett változtatások élményszerűbbé tehetik az Ország iskolája című jelenlegi kiállítást. A látogatók kisfilmeken keresztül ismerhetik meg a régi diákéletet, ahol a Kollégium híres diákjai beszélnek egykori iskolájukról.



