Méliusz rádió élő adás

Megújult Szabó Magda iskolája

Európai uniós pályázat révén beépítették a DRK Dóczy Gimnáziumának tetőterét, felújították az udvart és az épületet is.



Az iskolát akadály-mentesítették, bővült a tornaterem egy szertornázásra alkalmas helyiséggel, az udvaron háromfunkciós (kézilabda, kosárlabda, tenisz) műanyag borítású sportpálya és a hozzá tartozó atlétikai pálya (távolugró pálya, súlylökéshez szükséges kör) épült. A felső udvart mosott kavics alapanyagú járólapokkal burkolták, és ugyanitt tematikus kertecskéket alakítottak ki, hogy a Bibliából ismert növényeket termeszthessenek.


Új termeket is kialakítottak a tetőtérben, amik elsősorban a művészeti oktatást szolgálják. Színházterem, ének- és rajzterem, az utóbbi szertárral, várja a diákokat. A színházteremből leválasztható kis szoba számítógépes nyelvi labor, ami az idegen nyelvi oktatást segíti.


Az Európai Szociális Alap társfinanszírozása az építkezés teljes költségének 90 százalékát adta, míg a hiányzó önrész kétharmadát a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület fizette.


A projektzáró rendezvényt január 15-én tartották a Nagytemplomban. Az ünnepi istentisztelten Bölcskei Gusztáv püspök hirdetett igét. A püspök prédikációjában a szelídségre hívta fel a figyelmet, és arra, hogy mi mindent lehet ezzel elérni. Majd dr. Korsós Bálint, a Dóczy Református Gimnázium igazgatója ismertette részletesen az elmúlt időszakot, az építkezés mozzanatait. A gimnázium távlati tervei között még szerepel kisebb-nagyobb átalakítás, fejlesztés. „Nincs jogunk pontot tenni a mondat végére, ha Isten oda vesszőt tesz" – mondta az igazgató.


2013-ban a Debreceni Református Kollégium 475. évfordulóját, valamint a Dóczy Gimnázium jogelődjének, a Dóczi Leánynevelő Intézet alapításának 175. évfordulóját is ünneplik.



Hozzászólás Facebook



» Istentisztelet

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Ozsváth Sándor: Ady zilahi Alma Matere Ozsváth Sándor: Ady zilahi Alma Matere   » archívum

» Ige

  • ...de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,14) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. február 22.

    Jubileumi verseny

    Huszadik alkalommal rendezik meg azt az országos matematika versenyt, amit a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tartanak február 25-én és 26-án. » tovább

  • 2012. február 22.

    A lélek napja

    A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata közösen rendezi meg a Pszichológia Napja regionális konferenciát február 23-án. » tovább

  • 2012. február 18.

    Vasárnapi istentisztelet

    Február 19-én Oláh István hirdet igét a Nagytemplomban. » tovább

  • 2012. február 18.

    Akadémiai istentisztelet

    Dr. Hodossy-Takács Előd, a Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszék egyetemi docense hirdet igét február 20-án, 18 órakor a Református Kollégium Oratóriumában. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. február 22.

    Februári dumaadag

    Kovács András Péter, Beliczai Balázs és Bellus István szórakoztatja a közönséget február 23-án, 19 órától a Lovardában. » tovább

  • 2012. február 22.

    Lieux de mémoire

    Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában címmel konferenciát tart a Debreceni Egyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Kutatócsoportja február 23-án és 24-én a Modemben. » tovább

  • 2012. február 21.

    Dobpergés

    A Yamato együttes ad koncertet február 22-én, 20 órától a Főnix Csarnokban. » tovább

  • 2012. február 21.

    Mágikus körök

    Pál Ágnes Lelkünk tükre című kiállítását nyitja meg Barta Éva újságíró, tanár február 22-én, 17 órakor a Méliusz Központ földszinti előadótermében. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

  • Február 21.

    Ezen a napon halt meg Márai Sándor író, költő, újságíró, többek között az Egy polgár vallomásai, A gyertyák csonkig égnek és a Füves könyv szerzője, a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja.

  • » Kalendárium archívum

» Aforizma

  • Minden madár csak metafizikusan, vagyis az emberen túlról érthető. Onnan, ahonnan Orpheusz vagy Szent Ferenc értette meg őket. (Hamvas Béla) » tovább

  • » Aforizma archívum

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!