DRHE OKTATÓRÁDIÓ
NAPONTA 8-TÓL 12-IG

Krisztus adventi koszorúi

A karácsony előtti heteket adventi időszaknak hívjuk, maga a szó eljövetelt jelent. Karácsony helyszíne a Betlehemet körülölelő legelő volt.

Isten az éjszakai „műszakban" dolgozó egyszerű pásztorokat választotta: ők hallják meg legelőször az emberiségnek szóló legnagyobb örömhírt. Az éjszaka hirtelen nappallá változott, megnyílt a menny, angyalok jöttek fényözön kíséretében a pásztorokhoz üzenetükkel: Isten megjelent testben, és a Jézus nevet kapja, Ő szabadítja meg a népeket bűneikből. Akkoriban a pásztorokat emberszámba sem vették.

Az Úr ma is a megvetett, árván maradt és szenvedő emberekhez van legközelebb segítségével. Isten „nagykövetei" boldogan hirdették: „Üdvözítő született néktek a betlehemi jászolbölcsőben". A pásztorok szívéig hatolt a jó hír, és azonnal elsiettek az istállóban lévőkhöz, hogy ők is halljanak a Messiás megérkezéséről. Az első ünnepi alkalmon is a kisded Jézus volt a középpontban: „Istenségét elrejtette midőn testünket felvette".

Az Úr az istállót, a „hajléktalan szállót" templommá szentelte. Jézus szülei szegénységben éltek, a hatalmon lévők pedig éppen adóemelést rendeltek el, ami nyomorúságos jövőt sejtetett számukra. A várandós Mária nemkívánatos személy volt a betlehemi szállodatulajdonos szemében, őket ma is a pénzbeli nyereség érdekli. Azonban Mária és József el nem múló gazdagságot kapott az Üdvözítőtől, az eddig szomorú arcukat örök mosollyá változtatta az isteni gyermek. Mária a csecsemő Jézust a jászolbölcső szénájába fektette.

Krisztus első koszorúja az őt körülvevő széna volt: jelentése, hogy Jézus a mulandóságunkat örök életre változtatja hozzánk való leereszkedésével. Krisztus második koszorúját már tövisekből készítették, amely a bűneinket magára vállaló Jézus szenvedésének szimbóluma, átokká lett érettünk, hogy mi áldásában részesülhessünk. Isten Jézus keresztfáját a menny „ajtajává" tette, hogy „aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Krisztus harmadik koszorúja koronát jelent, képe a pokol erői felett diadalmaskodó feltámadott Úr királyi győzelmének, ezért adatott neki minden hatalom. Krisztus negyedik koszorúja babérkoszorúból készült, amit az őt követők kapnak a Jézus mellett végig kitartó győzelmük jeleként.

A hívők Jézus aranykoronájának egy-egy gyémántkövei már itt és a mennyben. A mi adventi koszorúnkon aranyvasárnap már négy szál gyertya ég. Egyre nő a fény, míg Maga Jézus, a Világ Világossága fényt, s éltet hozva jő, hogy sokak „jéghideg" szívét a szeretet melegével töltse be. Jézus utolsó ígérete a Biblia legvégén: „Bizony, hamar eljövök!". Kívánom, hogy a lelkünket ünnepi ruhába öltöztető Jézustól kérjük boldogan: „Jézus, tiszta lényed nézve lelkünk vágyik az égi fényre", bárcsak fényed rólam visszatükröződne a mennyei dicsőség hervadhatatlan Koszorúját fejemre téve.

Hozzászólás Facebook



» Istentisztelet

  • 2012. május 12.

    Nagytemplomi alkalom 05.13.

    Alapige:   „ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne... » tovább

  • » Istentisztelet archívum

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Turzai Nóra: Várakozás Turzai Nóra: Várakozás   » archívum

» Ige

  • Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. (Mk 16,19-20) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. május 18.

    Kollégiumi diáktalálkozó

    A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre az idei kollégiumi diáktalálkozóját május 19-én tartja. » tovább

  • 2012. május 18.

    Alkotásokat várnak

    A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a Szeretethídhoz kapcsolódóan fotópályázatot valamint gyermekrajzpályázatot hirdetett. » tovább

  • 2012. május 15.

    Monarchiai vasút

    Ismét lehet közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Nagyvárad között. » tovább

  • 2012. május 13.

    Szépül

    A Bajcsy-Zsilinszky utca Kossuth tér felőli részen körülbelül 80 méteres szakaszon sétálóövezet épül. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. május 17.

    Szeretethíd

    A Magyar Református Szeretetszolgálat a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe vár mindenkit május 19-én, 9-16 óra között a Szeretethíd elnevezésű programra. » tovább

  • 2012. május 15.

    Száműzött történetek

    Oláh Jánossal, a novelláskötet szerzőjével dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő, főiskolai docens beszélget május 23-án a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Péterfia utcai épületében. » tovább

  • 2012. május 15.

    Debrecen egykoron

    Emlékképek a Millennium Debrecenéről címmel Fodor Éva művészettörténész tart képbemutatóval egybekötött előadást a Méliusz Központ földszinti előadótermében május 17-én, 16:30-tól. » tovább

  • 2012. május 14.

    Egy nő a nőkről - mindenkinek

    Szalai Kata festőművész Mintamondatok című kiállítása nyílik május 18-án a Műterem Galériában. A kiállítást megnyitja Szoboszlai Lilla. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

» Aforizma

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!