Piskóty Teréz | 2011. október 29. 15:16 | megtekintve: 215
Dr. Bölcskei Gusztáv prédikációja a Debreceni Református Hittudományi Egyetem évnyitóján.
„Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZERETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: »Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok.« Pilátus így válaszolt: »Amit megírtam, megírtam. «" (Jn 19,16-22)
Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek!
Meg vagyok győződve arról, hogy ha Mel Gibson összegyűjtené Hollywood összes rafinált látvány és trükk tervezőjét, hatásvadász szakemberét, hogy még egyszer megkomponálják Jézus szenvedéstörténetét, még több vérrel, még több brutalitással, még több ijesztő és az embert megborzongató látvánnyal, mondom, ha ezt meg is tenné, akkor sem tudna nyomába se lépni annak a sűrített drámának, amelyiket János evangélista ebben a néhány mondatban leír. Mert ebben a rövid leírásban szinte minden egyes szó koppan, olyan száraz. Nincsen benne semmi kiszínezés. Annyira tárgyilagos, hogy az ember éppen ettől borzad.
Az első szó: „átvették" Jézust, nyílván a kivégző osztag katonái. Akit átvesznek, az nem önálló, szabad ember sohasem. Akit átvesznek, az veszélyesen elindult az emberlét legmélyebb mélysége felé, és kezdi elveszíteni az emberi méltóságát. Akit átvesznek, az már szinte olyan, mint egy tárgy. Legtöbbször már neve sincs, csak egy szám, amelyikkel el kell számolni. Átvették.
Az Emberfia, aki eljött ebbe a világba, a saját világába, aki elhozta a sötétségbe a világosságot, aki sok jelet és csodát tett, embereket gyógyított, halottakat támasztott fel, jóllakatta a sokaságot, megszelídítette a háborgó elemeket, a tengert és a szelet, egyszerűen már csak valaki, vagy valami, akit, vagy amit átvesznek. Ott áll és a katonák, a kivégzőosztag, teszi a dolgát. Aznap kivégeznek három embert. Ez a dolguk. Nem biztos, hogy tudják a nevüket, főleg az Övét. Hozzá vannak szokva, hogy ez egy szakma, el kell végezni úgy, ahogy a megrendelés szól. El kell végezni, ki kell menni a kivégzőhelyre, a Koponyák-hegyére, egy kicsit kívülre a városon, és ott elvégzik a rájuk bízott munkát.
Ott áll a három kereszt, középen a Jézusé. S hogy mégis tudják az emberek, hogy ki az, aki a kereszten függ, Pilátus készíttet egy feliratot: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Van, akit ez is zavar. Érzik a zsidó főpapok, hogy van ebben valami kegyetlen irónia, gúnyolódás, az ő egész népüknek a lenézése. „Nézzétek meg, ilyen királyotok van, aki olyan halált hal, mint a rabszolgák." Ezért kérik: „Változtasd meg a feliratot, legyen úgy, hogy ezt ő mondta, akkor elfogadjuk." Pilátus azonban azt mondja, a híres, szállóigévé vált mondatával: „Amit megírtam, megírtam."
Egy régi-új felsőoktatási tanintézmény tanévnyitóján, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, amelyik magába foglalja a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolát is, ezt talán így is mondhatnánk: Pilátus azt mondta az őt megkérdező főpapoknak, hogy nem lesz táblacsere, a felirat marad.
Nem lesz táblacsere! Hányszor hallottuk az elmúlt húsz esztendőben ezt a mondatot, ezt a gondolatot újonnan induló református intézményekkel kapcsolatban, hogy vannak az úgynevezett táblacserés iskolák. Volt ebben egy kicsit lenéző vagy elmarasztaló él, hogy nem történt semmi változás, csak megváltozott a felirat. Kiírták rá, hogy református iskola, de minden maradt a régiben. Pilátus azt mondja: Nem lesz táblacsere! Értsük most ezt úgy, hogy az, ami azon a feliraton van, ami azon a táblán van: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA – ez kicserélhetetlen, mert ez az igazság! Ezzel nem egyszerűen Pilátus gúnyolódik, nem ő fejezi ki a megvetését az iránt a nép iránt, akiket kénytelen kelletlen római helytartóként neki kell most kormányozni, hanem az élő Isten üzen János evangélista szerint: Ez a felirat nem változik! Nem lehet rajta változtatni, mert valóban igaz egy kis változtatással, hogy a szó elszáll, de az írás megmarad.
Ez érvényes nekünk, reformátusoknak úgy, hogy szavak elszállhatnak, de az írás, az Írás, a mi hitünk és életünk zsinórmértéke, az marad. Marad most is, amikor egy kicsit kibővül, ha úgy tetszik, komplexebbé válik a református felsőoktatás Debrecenben. Azt hiszem, az egész világon nemcsak Magyarországon, nemcsak a felsőoktatásban, szinte kívánván kívánja ezt a fajta komplexitást, ezt a fajta teljességre törekvést, hiszen egyre kifinomultabb, egyre bonyolultabb, egyre áttekinthetetlenebb lesz a világ, és ez azt is jelenti, egyre sérülékenyebb. Egyre bonyolultabbak lesznek az emberi kapcsolatok és egyre sérülékenyebbek.
Sokszor szoktuk emlegetni, hogy vajon mi változott az elmúlt húsz esztendőben. Húsz esztendő történelmi mértékkel mérve sem kevés. Gondoljunk csak arra, húsz esztendővel a nagy francia forradalom után, 1789 után, 1809-ben Franciaországban már császárság volt. Csak húsz esztendő telt el. Vajon az a húsz esztendő, vagy alig több mint húsz, ami eltelt egy újrakezdő, az újrakezdés esélyét megkapó magyar társadalom, magyar reformátusság, magyar felsőoktatás számára, vajon mit változtatott? Mi maradt ugyanaz? Ugyanaz – mondhatnák a felsőoktatást ismerők kicsit kesernyésen –, ugyanaz csak az maradt, hogy 2011-ben ugyanúgy a bizonytalanságok felhője veszi körül a magyar felsőoktatást, mint ezelőtt húsz évvel, mert nagyon sok a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság.
Nos, ebben a helyzetben vagyunk itt, egy új tanév kezdetén, amikor elindulhatunk azzal a bizonyossággal, hogy azt a táblát, amelyik ott van a golgotai kereszten, soha, senki nem fogja kicserélni. És amíg ez nem történik meg, addig az az üzenete nekünk, akik figyelünk Rá, akik tudjuk, hogy ki függ ott a kereszten, hogy vegyük már komolyan, Ő tényleg azért lett emberré, hogy belőlünk, büszke, boldogtalan, sokszor gonoszkodó kis félistenekből, valóságos embereket formáljon. Ez a Krisztus műve rajtunk, és mi más lenne a feladatuk azoknak, akik tanítókat nevelnek, lelkipásztorokat képeznek, minthogy ezt a krisztusi emberséget tudják megélni, tudják átadni, tudják a maguk közösségében felmutatni.
Egy régi-új intézmény indul el ezzel a tanévvel. A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, mint önálló intézmény nem folytatja tovább a munkáját, de én újra megtapasztaltam azt, hogy a legjobb rendező nem az élet, hanem az élet Ura, az örökkévaló Isten. Hiszen igaz, hogy megszűnik egy ilyen név a református oktatás palettáján, hogy Kölcsey Ferenc, de ugyanakkor az elmúlt héten, amikor Fehérgyarmaton egy több mint hatszáz gyermeket befogadó általános iskola, óvoda és bölcsőde ünnepélyes tanévnyitóján voltunk, ránéztem az iskola homlokzatára és láttam, hogy Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola. Isten jobban tudja, hogy ha még valahol meg is szűnik, egy másik helyen megjelenik, mert Ő gondoskodik róla, hogy az a Lélek, amelyik elgépiesedő, elembertelenedő világban hirdeti, megjeleníti Isten akaratát, az a Lélek elvégezze a maga munkáját.
Adja a minden kegyelem Istene, hogy legyen ez a tanév tanárok, diákok, minden munkatárs számára ennek a megtapasztalása, ennek a megélése, hogy együtt magasztaljuk azt, akivel ugyanúgy bántunk és úgy bánunk, mi emberek, amikor a kezünkbe kerül, minthogyha bármit tehetnénk Vele, de Ő ezért nem haragszik, mert Ő az Isten Fia, Ő a mi reménységünk: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Ámen.
