DRHE OKTATÓRÁDIÓ
NAPONTA 8-TÓL 12-IG

Az Év Könyve

Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese kapta az Év Könyve-díj elismerést „A héber ószövetség szövege” című könyvéért. Az elismerést a Magyarországi Református Egyház Zsinatának pénteki ülésén adták át.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának pénteki üléséna legfelsőbb döntéshozó testület által alapított díjakat ítélték oda.

Kádár Zsolt, a Doktorok Kollégiumának főtitkára olvasta fel Fekete Károly laudációját, melyben kiemelte: „Az oktatásra és kutatásra szánt mű kézikönyv a teológiai képzésben. Gazdag jegyzetanyaga, eligazító irodalomjegyzéke, bőséges függeléke és képtáblái elmélyedésre ösztönzőek. A kötet egészének szakmaiságát megemeli az, hogy soraiból árad a szent szöveg tisztelete és szeretete, amely jó jel egyházunk Igével élő népének és Igét tanulmányozó felelőseinek, mert a fentiek alapján mondhatjuk: az Ószövetség-fordítás revíziós munkája értő kezekben van, hiszen dr. Kustár Zoltán a Magyar Bibliatársulat Alapítvány Szöveggondozó Bizottsága Ószövetségi Szekciójának elnöke."

kustar_zoltan_dij.jpg



A díjátadót és dr. Kádár Zsolt laudációját a Kölcsey Stúdió felvételén tekinthetik meg.




Forrás és bővebb információ:
http://www.ttre.hu/hirek/keruleti/tiszantuliakat-is-dijaztak-a-zsinaton
http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=28284:koevesse-szoeveges-koezvetitesuenkben-is-a-zsinat-penteki-munkajat&catid=133:hatter&Itemid=508 

Hozzászólás Facebook



» Istentisztelet

  • 2012. május 12.

    Nagytemplomi alkalom 05.13.

    Alapige:   „ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne... » tovább

  • » Istentisztelet archívum

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Turzai Nóra: Várakozás Turzai Nóra: Várakozás   » archívum

» Ige

  • Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. (Mk 16,19-20) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. május 18.

    Kollégiumi diáktalálkozó

    A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre az idei kollégiumi diáktalálkozóját május 19-én tartja. » tovább

  • 2012. május 18.

    Alkotásokat várnak

    A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a Szeretethídhoz kapcsolódóan fotópályázatot valamint gyermekrajzpályázatot hirdetett. » tovább

  • 2012. május 15.

    Monarchiai vasút

    Ismét lehet közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Nagyvárad között. » tovább

  • 2012. május 13.

    Szépül

    A Bajcsy-Zsilinszky utca Kossuth tér felőli részen körülbelül 80 méteres szakaszon sétálóövezet épül. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. május 17.

    Szeretethíd

    A Magyar Református Szeretetszolgálat a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe vár mindenkit május 19-én, 9-16 óra között a Szeretethíd elnevezésű programra. » tovább

  • 2012. május 15.

    Száműzött történetek

    Oláh Jánossal, a novelláskötet szerzőjével dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő, főiskolai docens beszélget május 23-án a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Péterfia utcai épületében. » tovább

  • 2012. május 15.

    Debrecen egykoron

    Emlékképek a Millennium Debrecenéről címmel Fodor Éva művészettörténész tart képbemutatóval egybekötött előadást a Méliusz Központ földszinti előadótermében május 17-én, 16:30-tól. » tovább

  • 2012. május 14.

    Egy nő a nőkről - mindenkinek

    Szalai Kata festőművész Mintamondatok című kiállítása nyílik május 18-án a Műterem Galériában. A kiállítást megnyitja Szoboszlai Lilla. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

» Aforizma

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!