Szabó Rita | 2011. december 20. 18:21 | megtekintve: 159
Egy cserediák életében a buli és a szórakozás sem maradhat ki.
Erasmusos hallgatóként én bepillanthattam abba, hogyan szórakoznak a spanyolok, és egy kis fiesta érzést elhoztam a magyar diákoknak is.
Minden fiatal életének része a bulizás és az önfeledt szórakozás. Ez nem számít újdonságnak. Sokan járnak különböző szórakozóhelyekre hazánkban. A bulizásnak is megvan a maga hagyománya mindenhol, így nálunk is. A spanyolok kikapcsolódása viszont különbözik a miénktől. Főként az időtartamukban mások a mulatságok.
Míg itthon az éjszaka olyan 10-11 óra fele kezdődik el és hajnal 2-3 órára éri el a tetőpontot, addig Spanyolországban éjfélnél előbb nem érdemes sehova sem ellátogatni. Általában hajnal 1-2 óra körül indul be a buli, és 4-5 órára telnek meg a szórakozó helyek, és akkor vannak ér tetőfokára a mulatság is. Nem sok olyan fiatal van, aki hajnal 6-nál előbb haza térne ezekről a helyekről.
A másik szembetűnő különbség az volt számomra, hogy a spanyolok, ha elmennek kikapcsolódni, akkor nem ülnek le. Ez annyira jellemző a szórakozási szokásaikra, hogy még a bárokban és a diszkókban sincsenek székek és semmilyen más ülésre alkalmas bútor. Az első bulim alkalmával barátnőm fel is hívta a figyelmem arra, hogy már vagy öt órája le sem ültünk, pontosan az óta, mióta elmentünk otthonról.
A következő dolog, ami nagyban eltért az itthoniaktól, az a vendégek korosztálya volt. Míg itthon, sokan azért nem mennek egyes helyekre, mert sok a fiatal, addig Spanyolországba a legtöbb helyen az idősek uralják a terepet. Rengeteg 30-as és 40-es jár kikapcsolódni, de az sem meglepő, ha 50-60 évesekkel is összefut az ember. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak az idősebbek mulatoznak, sok korombeli 20-as éveiben járó fiatal is megtalálható ezeken a helyeken. A diszkóknak számos speciális itala és akciói vannak. A helyi italok közt szerepel a boros kóla, amit csak „kali mocsónak" hívnak a helyiek, a dzsin tonik, és a mohito is.
A zene is fontos szerepet játszik egy buli alkalmával. Rengeteg spanyol zenét játszanak a szórakozó helyeken, tulajdonképpen több mint felét ezek teszik ki. Néha el lehet csípni egy-egy angol számot is, de az esetek nagy részében csak spanyol zene hallható. Mondanom se kell, hogy Shakira, Nelly Furtado, és Jenifer Lopez egy este sem marad ki a zenei repertoárból. A spanyol nép számára minden nap tökéletes a szórakozáshoz, de még is megvan minden napnak a jelentősége. A kedd a külföldiek napja, olyankor inkább ők járnak lazítani. A csütörtök az egyetemi diákok napja. Az egyetemen a tanárok versenyeznek azért, hogy ne kapjanak péntek reggel órát, mert tudják, hogy a diákok csütörtökön kikapcsolnak, és életképtelenek a péntek reggeli órákon. Pénteken és szombaton mindenki csatlakozik a bulihoz: a helyiek, a külföldi diákok és a közeli városokból is jönnek egy tökéletes hétvégét eltölteni.
A spanyolok imádnak táncolni és jót mulatni, számukra fontos a kikapcsolódás, ezért nagy társasági életet élnek esténként. Számukra tényleg nincs olyan nap, hogy ne mennének szórakozni. Hihetetlen az, hogy számukra minden nap, felér egy hétvégével.
Remélem, hogy sikerült érzékletesen bemutatnom a spanyol éjszakát. Valamit azért jó észben tartani: a bulik fontosak, de csínján kell velük bánni!



