Méliusz rádió élő adás

Műalkotások között tanulhatnak

Manapság sok kritikát fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a fiatalság nem kerülhet közel a kultúrához és a művészetekhez, hiszen még az iskolák sem foglalkoznak ilyesmivel. Ezekre a kijelentésekre jó ellenpélda a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma.



Az épület szinte minden szegletében találhat valami érdekeset a kíváncsi diák, de a látogatók is. Az iskola múltjáról és jelenéről egyaránt tájékozódhat, de Szabó Magda életébe is bepillantást nyerhet minden érdeklődő. Még a menzán is kiállítással találkozik a kultúrára is éhes diák. A folyosón pedig egyaránt megtalálhatja nagy reformátorunk, Kálvin, és az iskola névadója, Dóczy Gedeon domborművét. Saját festményeivel tette még különlegesebbé a Dóczy-gimnáziumot Buka László, a gimnázium rajztanára, aki gyakran kihelyezett órákat tart a közeli Mű-Terem Galériában, ezáltal megismertetve a diákokkal a kortárs művészeket és munkáikat is.


De a dóczysoknak még ennyire sem kell messzire menniük: az iskola saját galériával büszkélkedhet, ahol rendszeresen kiállításokat, előadásokat rendeznek. A Dóczy Galéria idén ünnepli hetedik születésnapját, és a mesébe illő szám rengeteg érdekesebbnél érdekesebb rendezvényt fed. Vajon hogyan született meg az ötlet, és mi történt azóta?

Komiszár János festőművész és Vitéz Ferenc költő közös kiállítása 2004. június 15-én nyílt a Dóczy Dísztermében. Ekkor született meg a gondolat, hogy saját galériát kellene nyitnia az iskolának. Végül Arany Lajos, a Dóczy akkori igazgatóhelyettese egyengette járhatóvá az utat a cél felé, és még ugyanabban az évben, október 7-én hivatalosan is a Dóczy Galériában nyílhatott meg Égerházi Imre kiállítása. Egy hónap múlva az új galériában hirdették meg az Égerházi Imre Ösztöndíjat, amelyet évente a képzőművészetben legtehetségesebb dóczys diák nyerhet el. Idén már a nyolcadik tanuló vehette át a díjat (2005-ben Hadházi Balázs, 2006-ban Kathy Tünde, 2007-ben Szabó Zsuzsa, 2008-ban Lekics Lilian, 2009-ben Hadházi Balázs, 2010-ben Molnár Veronika Sára és Sipos Áron, idén Papp Tibor lett ösztöndíjas).


A galériára felügyelők azóta sem álltak le a munkával. Kiállítások várják a diákokat és a művészetek iránt érdeklődőket. Egy félévben két nagy és két kisebb kiállítás szerepel a programban. Afféle elvarázsolt szöglete ez a terem a Dóczy épületének, hiszen mindig más és egyben új is. Volt már festőművészeknek, grafikusoknak, fényképészeknek, textilfestőknek, szobrászoknak, építészmérnököknek tárlatuk, s láthattak az érdeklődők mézeskalácsokból, tűzzománcokból, könyvekből, farsangi maszkokból, szalmaképekből, metszetekből kiállítást. A tanári testület is részt vesz a galéria életében mint kiállító. Számos alkalommal oktatók munkáiból nyílt tárlat, sőt, 2009-ben „Színről színre" címmel református művésztanárok mutatták be alkotásaikat. A kiállítók között szerepeltek a Debreceni Református Kollégium általános iskolája, a Dóczy-gimnázium, a Kölcsey-főiskola és a hittudományi egyetem tanárai. A diákság legalább ennyire aktívan hozzájárul a galéria létéhez, hiszen a legjobb munkáikat szintén meg lehetett tekinteni itt. Kiderült a Buka Lászlóval folytatott beszélgetésből az is, hogy most tervezik a már végzett és művészeti irányba továbbtanult egykori dóczysok műveinek bemutatását.


Egy biztos, nem kell félteni a mai ifjú generációt, ha még akad ilyen iskola. Valóban egyedülálló, ahogy a Dóczyban küzdenek a diák szellemi épüléséért, de éppen ezért vigyázni is kell rá. Szerencsések a dóczysok, hogy ilyen környezetben tanulhatnak. Biztos háttér lesz ez számukra a jövőben is.



Hozzászólás Facebook



» Istentisztelet

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Ozsváth Sándor: Ady zilahi Alma Matere Ozsváth Sándor: Ady zilahi Alma Matere   » archívum

» Ige

  • ...de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,14) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. február 22.

    Jubileumi verseny

    Huszadik alkalommal rendezik meg azt az országos matematika versenyt, amit a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tartanak február 25-én és 26-án. » tovább

  • 2012. február 22.

    A lélek napja

    A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata közösen rendezi meg a Pszichológia Napja regionális konferenciát február 23-án. » tovább

  • 2012. február 18.

    Vasárnapi istentisztelet

    Február 19-én Oláh István hirdet igét a Nagytemplomban. » tovább

  • 2012. február 18.

    Akadémiai istentisztelet

    Dr. Hodossy-Takács Előd, a Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszék egyetemi docense hirdet igét február 20-án, 18 órakor a Református Kollégium Oratóriumában. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. február 22.

    Februári dumaadag

    Kovács András Péter, Beliczai Balázs és Bellus István szórakoztatja a közönséget február 23-án, 19 órától a Lovardában. » tovább

  • 2012. február 22.

    Lieux de mémoire

    Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában címmel konferenciát tart a Debreceni Egyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Kutatócsoportja február 23-án és 24-én a Modemben. » tovább

  • 2012. február 21.

    Dobpergés

    A Yamato együttes ad koncertet február 22-én, 20 órától a Főnix Csarnokban. » tovább

  • 2012. február 21.

    Mágikus körök

    Pál Ágnes Lelkünk tükre című kiállítását nyitja meg Barta Éva újságíró, tanár február 22-én, 17 órakor a Méliusz Központ földszinti előadótermében. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

  • Február 21.

    Ezen a napon halt meg Márai Sándor író, költő, újságíró, többek között az Egy polgár vallomásai, A gyertyák csonkig égnek és a Füves könyv szerzője, a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja.

  • » Kalendárium archívum

» Aforizma

  • Minden madár csak metafizikusan, vagyis az emberen túlról érthető. Onnan, ahonnan Orpheusz vagy Szent Ferenc értette meg őket. (Hamvas Béla) » tovább

  • » Aforizma archívum

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!