Szabó Rita | 2011. november 26. 12:30 | megtekintve: 315
Ha jellemeznem kellene a spanyol embereket, ezekkel a jelzőkkel illetném őket: temperamentumosak és barátságosak.
Volt szerencsém, hogy három hónapot kint tölthettem Spanyolországban. Ez alatt az idő alatt, megismertem néhány spanyol embert. Azt kell, hogy mondjam, lenyűgöztek. Már az első pár napban tapasztaltam, hogy a spanyolok sokkal másabbak, mint mi magyarok. Akárhányszor akadályokba ütköztem kint tartózkodásom alatt, mindig akadt valaki, aki kérés nélkül a segítségemre sietett. Ez meglepő volt számomra, hiszen ha otthon ütközök akadályokba, még kérni se szívesen kérek segítséget az emberektől.
A spanyol nép hihetetlenül barátságos, nemcsak az idegenekkel, hanem egymással is. Itt még a hajléktalanoknak és a kéregetőknek is jó dolguk van. Az emberek szívesen adakoznak nekik is, ha van miből. Nem olyan kirekesztettek, mint mondjuk Magyarországon. Ha össze kellene hasonlítanom a spanyolokat a magyarokkal, sajnos alul maradnánk.
Spanyolországban az emberek vidámak és pozitívak. Szeretnek sokat lustálkodni, de ennek ellenére igen csak temperamentumosak. Mire is értem a temperamentumot? A spanyolok szeretnek hangosan beszélni. Még a lányoknak is igen erőteljes hangjuk van, amit szeretnek is hallatni. Egy-egy beszélgetés néha olyan, mint egy veszekedés, csak a mosolyból tudtam meg, hogy ez valójában egy baráti társalgás volt. Az idősebbek se olyanok, mint hazánkban. Nem otthon ülnek egész álló nap, és siránkoznak azon, hogy milyen rossz sorsuk van, hanem kijárnak a parkba játszani, sétálni és beszélgetni. Van egy aranyos idős férfiakból álló kis csoport, akik minden hétvégén a parkban korongoznak, ha jó idő van. Otthon mikor látni ilyet? Rengeteg idősebb párral találkoztam, akik az unokáikat tolták babakocsiban és vitték a közeli játszótérre. Hihetetlen, hogy kis hazánkban még ez sem túl gyakori.
De nem csak az öregek kedvesek és segítőkészek, ugyan úgy a fiatalok is. Mikor beültem az első órámra a csoporttársaimmal, mind-mind érdeklődve szemléltek, és kedvesen szóltak hozzám. Felajánlották segítségüket, de én azt gondoltam, csak illedelmességből. Mint később kiderül, nem csak illem kérdése volt számukra. Mindenről értesíttetek, ami az iskolában történt, és az össze bulira meghívtak, amiről csak tudomást szereztek. Ha iskolai csoportmunkáról volt szó, mindig maguktól jelentkeztek az emberek, hogy szívesen bevesznek engem is a csapatba. Azelőtt soha nem tapasztaltam ilyet, még akkor sem, mikor már több éve jártam ugyan abba az osztályba. Egy elsős osztályba kerültem, ahol még nem ismerték egymást a diákok, de érdekes módon, egy hónap alatt olyan osztályközösség kovácsolódott össze, mint otthon egy év alatt.
Míg kint voltam, én is pozitívabb ember lettem. Sokat tanultam a spanyoloktól ezen a téren. Már nem bánkódom apróságokon és tudok örülni az élet apró örömeinek. Szerintem mi magyarok sokat tanulhatnánk a spanyol néptől felfogás kérdésében. Minket a külföldiek rengetek rossz jelzővel illetnek, és sok az előítélet velünk szemben. Itt lenne az ideje, hogy változtassunk ezeken!
