DRHE OKTATÓRÁDIÓ
NAPONTA 8-TÓL 12-IG

Dilemma

Nehéz a mai fiataloknak elhelyezkedni. Dönteniük kell arról, hogy itthon próbálnak szerencsét vagy más országban.



Sok fiatalban, mint ahogy bennem is, felmerülnek azok a kérdések: Hol fogok dolgozni, ha befejeztem a tanulmányaimat? Lesz-e itt Magyarországon szükség az én munkaerőmre, egyáltalán lesz-e olyan munkahely, ahol el tudok helyezkedni? Sajnos én nem hiszek abban, hogy az országban (legalábbis itt Kelet-Magyarországon) találok olyan munkát, amely rendesen fizet, nem pedig éhbért. Betudható ez annak, hogy ez az országrész jóval elmaradottabb a Dunántúlhoz képest. Rossz ezt mondani és ezzel szembesülni, de el kellett fogadnom azt a tényt, hogyha befejeztem a főiskolás éveket, akkor nagy valószínűséggel el kell hagynom ezt a régiót és egy biztos megélhetést nyújtó helyet kell találnom. Legyen ez a Dunántúl vagy akár Ausztria.


Rajtam kívül sokan látják még így. Mindenki, aki tud, elmegy Magyarországról, mert nem képes itt boldogulni, legyen akárhány diplomája is. Ha így halad tovább, a magyar nemzet szétszóródik Európában, itt pedig külföldiek lesznek. Pedig a mi hazánk is szép és jó lenne, ha az életkörülmények megváltoznának, és akkor többen maradnának itthon dolgozni. Így azonban nincs mit tenni, mint hónapokra, évekre kivándorolni, megalapozni ott az életet és esetleg majd egyszer visszaköltözni.


Eléggé elszomorító, hogy a fiataloknak azon kell töprengeniük, hogy maradjanak-e itt Magyarországon vagy menjenek külföldre dolgozni. Mennyivel szebb lenne, ha tudnánk, hogy az iskolás évek befejeztével vár ránk a biztos munkahely. Sajnos szerintem ez még évekig csak álom marad.



Hozzászólás Facebook



» Istentisztelet

  • 2012. május 12.

    Nagytemplomi alkalom 05.13.

    Alapige:   „ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne... » tovább

  • » Istentisztelet archívum

» Lícium közösség

Kövess minket a közösségi oldalakon!

facebook.jpg iwiw.jpg youtube.jpg

A hét fotója

Turzai Nóra: Várakozás Turzai Nóra: Várakozás   » archívum

» Ige

  • Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. (Mk 16,19-20) » tovább

  • » Ige archívum

» Hírek

  • 2012. május 18.

    Kollégiumi diáktalálkozó

    A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre az idei kollégiumi diáktalálkozóját május 19-én tartja. » tovább

  • 2012. május 15.

    Monarchiai vasút

    Ismét lehet közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Nagyvárad között. » tovább

  • 2012. május 13.

    Szépül

    A Bajcsy-Zsilinszky utca Kossuth tér felőli részen körülbelül 80 méteres szakaszon sétálóövezet épül. » tovább

  • 2012. május 13.

    Fellobbant az olimpiai láng

    A hagyományoknak megfelelően Héra istennő temploma és oltára közötti területen az olimpiai fáklyát meggyújtották hetvennyolc nappal a londoni nyári játékok kezdete előtt. » tovább

  • » Hírek archívum

» Programok

  • 2012. május 15.

    Száműzött történetek

    Oláh Jánossal, a novelláskötet szerzőjével dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő, főiskolai docens beszélget május 23-án a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Péterfia utcai épületében. » tovább

  • 2012. május 15.

    Debrecen egykoron

    Emlékképek a Millennium Debrecenéről címmel Fodor Éva művészettörténész tart képbemutatóval egybekötött előadást a Méliusz Központ földszinti előadótermében május 17-én, 16:30-tól. » tovább

  • 2012. május 14.

    Egy nő a nőkről - mindenkinek

    Szalai Kata festőművész Mintamondatok című kiállítása nyílik május 18-án a Műterem Galériában. A kiállítást megnyitja Szoboszlai Lilla. » tovább

  • 2012. május 14.

    Nők a Romkertben

    Az „Öntudatlan örökkévalóság" – Női mesék a Romkertben című előadássorozat részeként dr. Ónody Magdolnával R. Simor Katalin beszélget május 17-én, 18 órától. » tovább

  • » Programajánló archívum

» Kalendárium

» Aforizma

» Facebook

Kövess minket a közösségi oldalakon!