Arany Lajos | 2011. szeptember 01. 09:30 | megtekintve: 1697
A Lícium Médiaportál a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) integrált médiafelülete, komplett szerkesztőségi rendszer, amely 2007 áprilisában, az egykori Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola (KFRTKF) Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének kezdeményezésére jött létre, azzal a céllal, hogy gyakorló terepet nyújtson az online újságírásnak, továbbá internetes megjelenési felületet adjon a főiskola már meglevő médiaműhelyei: a Kölcsey Stúdió, továbbá a DRHE Oktatórádiója hang- és képanyagainak, illetve pdf-formátumban a Debreceni Főnix című nyomtatott református ifjúsági lap számainak. 2011 szeptember 1. óta portálunk kiadója a DRHE (amelybe a KFRTKF e nappal beintegrálódott).Olvasható e felületen – elektronikus reprint formában – a Mediárium c. szakmai folyóirat, illetve a Néző•Pont című egyszemélyes folyóirat, amelynek írója és szerkesztője is Vitéz Ferenc.
A minőségi újságírást misszióként értelmező és valló, a protestáns, keresztyén értékrendet követni és terjeszteni hivatott portál tehát egyszerre kínál olvasható, hallgatható és nézhető
anyagokat. Az integráció érdekében és jegyében
a szerkesztőségi rendszer többféle képmegjelenítésre,
hangfájlok, videofájlok kezelésére, szövegbe ágyazására is alkalmas és képes. A Lícium írott, hangzó és vizuális anyagait: cikkei, fotói, rádióműsorai, televíziós riportjai részben a hivatásos szerkesztőgárda mintaadó munkái, illetve ezeket az ő irányításuk, kézvezetésük mellett elsősorban a főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos, illetve felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók készítik. S természetesen a teljes intézmény(rendszer)ünk, valamint más, hasonló értékrendet valló társintézményeink munkatársai, hallgatói, diákjai – mint potenciális szerzők – előtt is nyitva állnak elektronikus ablakaink.
Legfőbb szerkesztői hitvallásunk, legtágabb értelmű missziónk megegyezik nyomtatott sajtónk, a Debreceni Főnix felelős szerkesztői beköszöntőjében, 2001 márciusában írottakkal: „Igyekszünk e hasábokon olyan írásokat közreadni, amelyek a szó legtágabb értelmében vett ifjúságról szólnak, elsősorban fiatalok tollából – elsősorban fiataloknak, no meg természetesen örökifjú idősebbeknek, művelődési értékeket őrző hivatással. Sosem feledve, hogy a kálvinista Rómában, a magyar Genfben élünk, folyvást tekintve arra, hogy a mi városunk szellemisége, hagyományrendje már örökre egybekulcsolódott a protestantizmus, a reformátusság szellemiségével, az életértékeket makacsul strázsáló hivatásával."
Az értékközvetítést vállaló, egyúttal ismeretterjesztő célú Lícium Médiaportál anyagai is a szó legtágabb értelmében vett ifjúságról szólnak, elsősorban fiatalok tollából – elsősorban fiataloknak. S örökifjú idősebbeknek, művelődési értékeket őrző hivatással, a protestáns hagyományok és értékrend képviselete mellett számos más életérték óvásával. A tartalmi értelemben és módszerben is igen széles médiaspektrumon mi ezzel az identitással keressük – s hisszük: találjuk – helyünket. Így figyelünk a legszűkebb pátriánkra s (leg)tágabb környezetünkre egyaránt. Az élet és a miliő védelmét, az élőlények (köztük négylábú barátaink, ritka növényeink) óvását, illetve az arra való orientálást külön missziónknak tekintjük.
Mint a 2001-ben alapított Debreceni Főnix, ez az új médiumunk, a 2007-ben létrehívott Lícium is úgy akarja ébren tartani a hagyományos műfajokat és
értékeket, hogy sosem feledi: a harmadik évezredben élünk, napról napra
fénysebességgel változik köröttünk minden. A hagyományőrzés tehát
természetesen mindig a korszerűség jegyében, az örök megújulás
szándékával, a legmodernebb eszközökkel történik. A portál létrejötte óta eltelt mindössze négy év alatt is nagyot lépett előre az online újságírás. E fejlődés számos tapasztalattal és tanulsággal gazdagította mind a Lícium szerkesztőségét, mind a fejlesztő-kivitelező Kreatív Vonalak Kft. munkatársait. Ezért közös megegyezéssel az elmúlt év végén elkezdtük egy új, szerkezetében és stílusában újragondolt Lícium tervezését.
A 2011 áprilisára megújult portál újdonsága a fiatalosabb, modern színvilág és szerkezet; a mai olvasási szokásoknak megfelelő arányok és web-ergonómia; a jobb minőségű élő adások támogatása (rádió, videó HD-ben); a vizualitás erősítése (képgalériák, videoanyagok); az interaktivitás további segítése, erősítése (szavazás, kommentelés könnyítése, „lájkolási" lehetőség); a korábbinál aktívabb kapcsolat a közösségi médiával (facebook-, iwiw- és youtube-kapcsolat); s az, hogy ma már úgynevezett okostelefonos változatban is él a portál.
A portál létrejötte óta reméltük és reméljük: amint az új évezred legelső hónapjaiban létrehívott Debreceni Főnix, illetve a Kölcsey Stúdió csapattá kovácsolódva tudott dolgozni (bízunk: hatni is), egy integrált, nagyobb csapat is kialakul s összekovácsolódik mindig az időben, folyamatosan megtermi a munkaközösséget. Mert mindig kell egy csapat! Bizakodásunkat tanúsította és erősítette, hogy még az indulás esztendejében elnyertük az Év Honlapja kitüntető címet, amelyet azóta is büszkén tüntettünk fel portálunkon, s most, a megújult, új tavaszi köntöst és dizájnt öltött Lícium is örömmel helyezte el felületén ennek a jelentős és megtisztelő elismerésnek a közismert jelét. Meggyőződésünk: a csapatszellemet semminemű hipermodern technika, eszközrendszer és világ nem teszi fölöslegessé. Sőt, az online-újságírás egyik legfőbb erénye, az interaktivitás csak erősíti ezt.
A portál jellegét meghatározza, hogy egyházi fenntartású intézményhez, s kommunikációs képzéshez, ezen belül is írott és elektronikus sajtó szakirányhoz kötődik a működése. A médiaportálok szokott hivatása, a tájékoztatás és véleményközlés mellett a Lícium tehát egyszersmind tanportál: az online újságírás korszerű oktatását és a gyakorlati képzést is szolgálja. Célunk a protestáns értékrend terjesztésével együtt a minőségi újságírás, vele és a nyelvi igényesség védelme; közérthető verbális és képi megjelenítésre és az online kommunikáció modern eszközeinek alkalmazására törekszünk.
A portál konkrét képzési célja mindenekelőtt az, hogy az egyetem kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatói behatóan megismerkedjenek a 21. századi média világában immár nélkülözhetetlen internetes újságírás és lapszerkesztés alapjaival, megtanulják a tényközlő, hír típusú sajtóanyagok gyors és szakszerű írását és szerkesztését, értsék a publicisztika, a véleményközlés lényegét, tisztában legyenek annak értelmével, s világosan el tudják különíteni egymástól a „szent hírt" és a „szabad véleményt", illetve lehetőségük nyíljon szépirodalmi ihletettségű avagy tudományos értékű írásaik publikálására. Célunk a hallgatók részére a gyakorlófelület kiterjesztése: az újságírói, riporteri, operatőri, montírozói, szerkesztői, műsor- és gyártásvezetői munkafázisok megismertetése a képzésben részt vevőkkel; híradó és magazin típusú, infotainment műsorok készítéséhez szükséges készségek, képességek (ki)fejlesztése.
Az új médiának ez az ifjú tagja egyszersmind vállalkozik arra is, hogy a főiskolai képzést segítendő, élő, vagy már „csak" szellemiekben élő hivatásos alkotók: oktatók, kutatók, újságírók, szépírók, fotóriporterek, képzőművészek, zeneművészek alkotásait közreadja, a legteljesebb körű ismeretterjesztő szándékkal, a „holtig tartó tanulás" napjainkban sokat hangoztatott kívánalma jegyében, illetve a szellemi értékek kapuinak folytonos nyitva tartására állandóan ügyelve: a portál Debrecenben „lakik", de Magyarországon, Európában, a világban él – a nemzeti s az európai, a világ kulturális értékei iránti nyitottságot szinte munkamottóként vallja.

A Lícium Médiaportál – mint a szó legtágabb értelmében vett kulturális tömegkommunikációs eszköz – arra vállalkozik, hogy a profi munkák mellett, azokra értékmérceként tekintve, kizárólag a színvonalas, tartalmas, a komolysajtó szellemi és ízlésbeli kívánalmait kielégítő, minőségi hallgatói produktumokat adja közre. Azokat az írásokat, fotókat, rádió- vagy tévériportokat stb., amelyek szellemiségükben, megalkotottságukban (beleértve természetesen a nyelvi megalkotottságot!), azaz nívójukban megfelelnek református felsőoktatási intézményünk követelményeinek. Ezért is tekinthetjük jelképesnek, hogy a portál feltöltésére, érdemi működtetésére az első lépéseket – hosszú hónapok előkészítő munkálatai után – 2007-ben éppen egy április 18-ai napon, azaz A minőség forradalma szerzőjének, az egyetemes magyar literatúra, a honi protestáns irodalom óriásnak, Németh Lászlónak a születésnapján tettük meg.
Azt reméljük, hogy a legjobb magyar szellemi hagyománynak e hatalmas szellemi-lelki, spirituális, szakrális erejéből mindenkori szerző- és szerkesztőgárdánk is meríteni tud annyit, hogy itt, Debrecenben – a honunknak Csokonai Vitéz Mihálytól, Kölcsey Ferenctől és Arany Jánostól Ady Endrén, Móricz Zsigmondon és Tóth Árpádon át Szabó Lőrincig, Gulyás Pálig, Wass Albertig és Szabó Magdáig oly sok kiválóságot nevelő szellemvárában –, a 3. évezred elején, a hipertechnika vívmányaival élve, olyan minőségű Újság készülhessen, amely e legnemesebb hagyományt kölcsönhatásba tudja hozni a legkorszerűbb szemlélettel, életérzéssel. Érezve és értve: ma sem lehet fontosabb küldetés önmagunk keresésénél, illetve cél önmagunk megtalálásánál. Mert ha nem keressük önmagunkat, hogyan lelnénk másokra?
A főszerkesztő ezúton kíván tartalmas böngészést az „új média″ e mezőin!
Ozsváth Sándor felvételei



